2008. október 24., péntek

Terrorcselekmény előkészülete?

Távirányítással felrobbantható, házilag készült bombák voltak abban a kocsiban, amit csütörtökön este a rendőrök kutattak át a Nyugati téren. A kocsiban repesz- és gyújtóhatású bombák, kisebb csőbombák és pirotechnikai eszközök voltak. Az elfogott férfi a rendőrök szerint radikális szervezetekkel állt kapcsolatban. A bombák a tűzszerészek első vizsgálatai szerint körülbelül 10 méteres körben pusztíthattak volna.

Csütörtök este a Nyugati téren a Budapesti Rendőr-főkapitányság akcióosztályának munkatársai a Nemzeti Nyomozó Iroda jelzése alapján vizsgáltak át egy autót. Először úgy lehetett tudni, hogy időzítővel ellátott bombák voltak benne, a további vizsgálatok megállapították, hogy valójában távirányítású szerkezetekről volt szó. Az autó sofőrjét előállították, és őrizetbe is vették.

Bencze József országos rendőrfőkapitány pénteken újságírók előtt elmondta, hogy a Nyugati téren elfogott autós egy 33 éves, budapesti férfi. A nyomozók később házkutatást is tartottak nála, a lakásból a bombák gyártásához szükséges tervrajzok és további csőbombák kerültek elő. Robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés miatt indult ellene eljárás, de vizsgálják, hogy megvalósult-e a terrorfenyegetés előkészülete. Az ügyben a továbbiakban a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz. Vizsgálják, mi volt a bombák célja, illetve kik segítették az elfogott férfit.

Tóth Gábor, budapesti rendőrfőkapitány újságírói kérdésre elmondta, hogy a férfi radikális csoportokhoz köthető, és a biztosításban résztvevő NNI nyomozók jelzése alapján kezdték el keresni a kocsiját. Az autót rövid idő alatt, a Nyugati téren találták meg. A sofőr a kocsi közelében állt, mikor elfogták.

Kiss Imre, a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatának vezetője elmondta, hogy az autó csomagtartójában először három hátizsákot találtak. Mindegyikben egy-egy, házilag készített bomba volt. Műanyag kannában gyúlékony folyadék, hozzá csőbomba volt csatlakoztatva és az egészre vevőszerkezet volt erősítve. Találtak még egy sorozatindító készüléket és további csőbombákat, illetve pirotechnikai eszközöket, rakétákat is.

A csőbombák vízvezeték-szerelési elemekbe töltött és lefojtott, pirotechnikai eszközökből kinyert robbanó keverék volt töltve. A csövek két vége le volt zárva, egyik oldalán a záráson lyukat készítettek, abba petárdát dugtak. A csőbombák így gyújtásra robbantak volna, az előzetes vélemények szerint kisebb kézigránátnak megfelelő hatással. Néhány méteres körben okoztak volna kárt.

A távirányítású bombák hatásáról csak a szakértői vélemény elkészülte után lehet pontosat mondani. Egyelőre annyi biztos, hogy egyenként, egyszerre, vagy sorozatban is lehetett volna robbantani, több mint 10 méteres távolságból. Vélhetően körülbelül 10 méteres sugárban fejtettek volna ki láng- és repeszhatást.


Független Hírügynökség

Intézkedés-taktikai szeminárium

Tisztelt Polgárőr!

A Szentenrei Polgárőrség vezetője és a Self Defence bt Intézkedés-taktikai polgárőröknek szemináriumot szervez.

A szeminárium tervezett anyaga:

09.00-12.30 Stressz alapú képzés (SIT tréning)
12.30-13.00 Ebéd
13.00-17.00 Stressz alapú képzés (SIT tréning)

Oktatóink:
Jelenlegi és volt polgárőrök rendőrök valamint határőrök nagy oktatási és gyakorlati tapasztalattal.
A képzés díja:
3700 forin/fő/nap (mely tartalmaz egyszeri hideg étkezést)
Regisztráció:
Regisztrálhatsz a selfdefencebt@gmail.com címre. A regisztráció utolsó napja 2008.november.16.
A képzés ideje helyszíne:
2008.november.22. (szombat) Helszín: még egyeztetés alatt
További információ:
http://www.opsz.hu fórum képzések, http://www.selfdefencebt.eoldal.hu/cikkek/aktualis-kepzesek valamint a http://www.selfdefencebt.blogspot.com

Ha felkeltettük az érdeklődésed, regisztrálj!


Tóth Gusztáv Self Defence Bt Igazgató Intézkedés-taktikai instruktor (tartalékos határőr őrnagy)
Suskovics Zoltán rendőr zászlós Intézkedés-taktikai instruktor
Mozsgai Endre Szentendrei Polgárőrség Vezetője Polgárőr-szakmai instruktor
Csernák István Self Defence Bt Szakmai Igazgató Önvédelmi és Intézkedés-taktikai instruktor (tartalékos határőr zászlós)
Pengő Julianna rendőr őrmester Intézkedés-taktikai instruktor asszisztens

2008. október 4., szombat

A hónap filmje-Righteous kill

A két legenda (De Niro és Pacino) újra egy filmben csak most mindketten rendőrök. Együtt vagy egymás ellen? Hamarosan a mozikban.

2008. október 2., csütörtök

Intézkedés-taktikai szeminárium Polgárőröknek-V.nap

Tisztelt Polgárőr!

A Szentenrei Polgárőrség vezetője és a Self Defence bt Intézkedés-taktikai polgárőröknek szeminárium negyedik napját szervezi. Kérünk hogy ezt a kör e-mailt küld el polgárőr barátodnak ismerősödnek kollégádnak, hogy ő is értesüljön róla.


A szeminárium tervezett anyaga:

09.00-11.00 Elméleti oktatás
11.00-13.00 Intézkedés-taktika
13.00-14.00 Ebéd
14.00-16.00 Önvédelem
16.00-17.00 Intézkedés-taktika
17.00-18.00 Szituációs gyakorlatok (a tanultak alapján)

Oktatóink:Jelenlegi és volt polgárőrök rendőrök valamint határőrök nagy oktatási és gyakorlati tapasztalattal.


A képzés díja:3700 forin/fő/nap (mely tartalmaz egyszeri hideg étkezést)
Regisztráció:Regisztrálhatsz a
selfdefencebt@gmail.com címre.
A regisztráció utolsó napja 2008.október.17

A képzés ideje helyszíne:2008.október.24 (péntek)
Helyszín: még egyeztetés alatt
További információ:http://www.opsz.hu fórum képzések, http://www.selfdefencebt.eoldal.hu/cikkek/programok valamint a http://www.selfdefencebt.blogspot.com

Ha felkeltettük az érdeklődésed, regisztrálj!
Tóth Gusztáv Self Defence Bt Igazgató Intézkedés-taktikai instruktor (tartalékos határőr őrnagy)

Suskovics Zoltán rendőr zászlós Intézkedés-taktikai instruktor
Mozsgai Endre Szentendrei Polgárőrség Vezetője Polgárőr-szakmai instruktor
Csernák István Self Defence Bt Szakmai Igazgató Önvédelmi és Intézkedés-taktikai instruktor (tartalékos határőr zászlós)
Pengő Julianna rendőr őrmester Intézkedés-taktikai instruktor asszisztens