2008. június 22., vasárnap

Testvérharc lövésekkel

Több lövés is eldördült péntek este Budapesten, feltehetően egy testvérpár vitája közben. A rendőröket az egyik szomszéd hívta ki a XVIII. kerületi Rozsnyó utcába. Az egyenruhások többször is felszólították a bent lévőket, hogy nyissák ki az ajtót, de ezt nem tették meg, így a rendőrök bementek.
Kiderült, hogy bent egy testvérpár volt, és vitájuk közben egyikük több lövést is leadott - feltehetően egy gázpisztollyal, mivel a lövések után testvére erős gázszagot érzett. Senki sem sérült meg - adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság.A lövöldöző 53 éves férfit a rendőrök előállították. A fegyvert lefoglalták, azt fegyverszakértő vizsgálja.
http://www.rtlhirek.hu/dock/bunugy

2008. június 17., kedd

Intézkedés-taktikai szeminárium III-Vecsés

A nagy érdeklődés miatt a szemináriumot két helyre Vecsésre és Pécsre szervezzük.

A Szentenrei Polgárőrség vezetője és a Self Defence bt Intézkedés-taktikai polgárőröknek szeminárium harmadik napját szervezi. (Ha nem voltál az első ill. második napon, ne aggódj ismétlő-rendszerező foglalkozással kezdjük a szemináriumot). Kérünk hogy ezt a kör e-mailt küld el polgárőr barátodnak ismerősödnek kollégádnak, hogy ő is értesüljön róla.
A szeminárium tervezett anyaga:
09.00-11.00 Elméleti oktatás
11.00-13.00 Intézkedés-taktika
13.00-14.00 Ebéd
14.00-16.00 Önvédelem
16.00-17.00 Intézkedés-taktika
17.00-18.00 Szituációs gyakorlatok (a tanultak alapján)
Oktatóink:Jelenlegi és volt polgárőrök rendőrök valamint határőrök nagy oktatási és gyakorlati tapasztalattal.
A képzés díja:3700 forin/fő/nap (mely tartalmaz egyszeri hideg étkezést)Regisztráció:Regisztrálhatsz a selfdefencebt@gmail.com címre.
A regisztráció utolsó napja 2008.július.13.
A képzés ideje helyszíne:2008.július.20. (vasárnap) Helszín: Vecsés (pontos cím még egyeztetés alatt)
További információ:http://www.opsz.hu fórum képzések, http://www.selfdefencebt.eoldal.hu/cikkek/programok valamint a http://www.selfdefencebt.blogspot.com

Ha felkeltettük az érdeklődésed, regisztrálj!
Tóth Gusztáv Self Defence Bt Igazgató Intézkedés-taktikai instruktor (tartalékos határőr őrnagy)
Suskovics Zoltán rendőr zászlós Intézkedés-taktikai instruktor
Mozsgai Endre Szentendrei Polgárőrség Vezetője Polgárőr-szakmai instruktor
Csernák István Self Defence Bt Szakmai Igazgató Önvédelmi és Intézkedés-taktikai instruktor (tartalékos határőr zászlós)
Pengő Julianna rendőr őrmester Intézkedés-taktikai instruktor asszisztens

Intézkedés-taktikai szeminárium III.-Pécs

A Szentenrei Polgárőrség vezetője és a Self Defence bt Intézkedés-taktikai polgárőröknek szeminárium harmadik napját szervezi. (Ha nem voltál az első ill. második napon, ne aggódj ismétlő-rendszerező foglalkozással kezdjük a szemináriumot).
Kérünk hogy ezt a kör e-mailt küld el polgárőr barátodnak ismerősödnek kollégádnak, hogy ő is értesüljön róla.
A szeminárium tervezett anyaga:
09.00-11.00 Elméleti oktatás
11.00-13.00 Intézkedés-taktika
13.00-14.00 Ebéd
14.00-16.00 Önvédelem
16.00-17.00 Intézkedés-taktika
17.00-18.00 Szituációs gyakorlatok (a tanultak alapján)
Oktatóink:Jelenlegi és volt polgárőrök rendőrök valamint határőrök nagy oktatási és gyakorlati tapasztalattal.
A képzés díja:3700 forin/fő/nap (mely tartalmaz egyszeri hideg étkezést)Regisztráció:Regisztrálhatsz a selfdefencebt@gmail.com címre.
A regisztráció utolsó napja 2008.július.13.
A képzés ideje helyszíne:2008.július.19. (szombat) Helszín: Pécs (pontos cím még egyeztetés alatt)
Ha felkeltettük az érdeklődésed, regisztrálj!
Tóth Gusztáv Self Defence Bt Igazgató Intézkedés-taktikai instruktor (tartalékos határőr őrnagy)
Suskovics Zoltán rendőr zászlós Intézkedés-taktikai instruktor
Mozsgai Endre Szentendrei Polgárőrség Vezetője Polgárőr-szakmai instruktor
Csernák István Self Defence Bt Szakmai Igazgató Önvédelmi és Intézkedés-taktikai instruktor (tartalékos határőr zászlós)
Pengő Julianna rendőr őrmester Intézkedés-taktikai instruktor asszisztens

Intézkedés-taktika szeminárium polgárőröknek képekben II.-Szentendre (Zsombor György emlékére)







2008. június 16., hétfő

Intézkedés-taktika szeminárium polgárőröknek képekben I.-Szentendre (Zsombor György emlékére)

Csapatmunka
Ruházat átvizsgálás
Ruházat átvizsgálás 2
Gyurunk "vazze"?
Atomvonat ellen tüntetők

Intézkedés-taktikai szeminárium polgárőröknek-Szentendre (Zsombor György emlékére)

Először is egy szomorú hírrel kezdem. A múlt héten elhunyt Zsombor György az OPSZ egyik alapító tagja. Ezért is lett a tegnapi intézkedés-taktikai szeminárium az Ő emlékének szentelve.
A szemináriumot egy perces néma megemlékezéssel kezdtük mely előtt Mozsgai Endre beszélt pár szót György életéről. Ez után egy új fajta jogi oktatási módszert próbáltunk ki mely egy élvezetesebbé tette a jog (jelen esetben a Büntetőjog) tanulását. Ez után Intézkedés-taktika következett ahol is vizuális figyelési módszerekkel valamint ruházat átvizsgálási technikákat lehetet gyakorolni Tóth Gusztáv és Suskovics Zoltán vezényletével. Ezt követően ebéd majd az önvédelemé volt a főszerep ahol is megfogásokból, lefogásokból szabadulás volt az oktatás irányvonala, melyben segítségemre volt Pengő Julianna. Az önvédelmet egy erő és állóképesség növelő gyakorlattal zártuk ahol is mindenki kellemesen elfáradt. És jöttek a szituációk melyekben mindenki kipróbálhatta magát. A végére mindenki kellemesen elfáradt (remélem:-) )
Képek hamarosan.....

2008. június 7., szombat

Királyság-a hónap filmje

Egyik nagy kedvencem ez a film. Minden hónapban fel lehetne tenni "hónap filmjének". Már dvd-n is kapható. Érdemes megnézni.

Autós üldözés lövésekkel

Autós üldözés, lövések az éjszakában, a kocsi ablakán kihajított kábítószer. Mindez Somogy megyében történt pénteken este. Rendőrök akartak megállítani egy autót, de a sofőr továbbment, áthajtott egy vasúti sorompón is, a hajsza 30 kilométeren át tartott és Taszáron ért véget.
A sorompó, amelynek a két férfi nekihajtott, az ütközés erejétől kiesett a helyéről. A szakemberek még szombaton is azon dolgoztak, hogy megjavítsák. „Visszaraktuk, de a drót is szétszakadt. A csapórudat visszahelyeztük, súlyokat, ellensúlyokat rátettük, és beszabályozzuk majd” – mondta az egyik munkás.A vasúti átjáró közelében élők a csattanás és a lövések zajára kiszaladtak a házukból. „Lehetett hallani, hogy a kommandósok személykocsijának az első ablaka teljesen betört, elég kemény volt” – mondta Markó Andrea.A két férfi a lezárt sorompó előtt állt autójukkal. Amikor észrevették a rendőrautót, kikanyarodtak a sorból, elindultak a sorompó felé, amelyet nagy sebességgel áttörtek. Ezután a rendőrök kocsijába rohantak, majd továbbhajtottak. A rendőrök ezután fegyverrel próbálták megállítani őket.„A jármű megállítása érdekében, hiszen bűncselekményt követett el a gépkocsivezető, három lövést adott le, amelyek a járműbe fúródtak. Ezek sajnos nem állították meg a gépkocsit, sérülést nem okoztak” – mondta Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.Ezután a rendőrök csaknem 30 kilométeren keresztül üldözték a férfiakat, akik útközben egy csomagot is kidobtak az autójukból, amelyben valószínűleg drog volt. Végül Taszáron, egy ház udvarában fogták el őket.Az autót, amelyre rálőttek, a rendőrség telephelyére szállították be, ott vizsgálják tovább.A rendőrök még vizsgálják azt is, hogy a két férfi pontosan milyen drogtól akart megszabadulni menekülés közben.